Egy csepp csoda
Avagy a Repair Café indulása az F2 Klubból
Szó szerint évek óta dédelgetett álmom valósult meg most, február utolsó szombatján.
Szó szerint évek óta dédelgetett álmom valósult meg most, február utolsó szombatján.
Újbuda harmadik legnépszerűbb pártja kapja a legkevesebb erőforrást az önkormányzati munkához. Láthatóan a Hoffmann-kabinetnek szimpatikusabbak a szélsőjobboldaliak. Sőt, még a rettegett bajnaistákat is jobban szeretik, mint azokat, akiknek a legsikeresebb fejlesztéseit köszönheti a Hoffmann-éra. Az erőforrások elosztásából legalábbis ez látszik.
...
A kerékpáros civilek a Tour de Voks nevű felvonulás során felkeresték a főpolgármester-jelölteket, és arra kérték őket, hogy vállaljanak be minél több kerékpáros fejlesztést. Tarlós István és Staudt Gábor még a menet fogadására sem volt hajlandó, ami mindent elmond a demokráciafelfogásukról és a biciklis ügyhöz való hozzáállásukról. Csárdi Antal, az LMP jelöltje viszont egyedüliként az összes kért fejlesztést bevállalta, és büszkén hangoztatta, hogy a bringások pártja az LMP. Lássuk mit jelent ez Újbudán!
A kerület kerékpáros infrastruktúrája nem épp a legjobb. Forrás: Magyar Kerékpárosklub
...
Nem lehet nagyon másról beszélni, mint a vasárnap esti eredményekről, pedig nagyjából sejteni lehet mi várható . Sokkal kevesebb szó esik arról, hogy ez mit jelent az egyes pártok jövője, stratégiai céljai szempontjából. Az LMP például annyira mást akar, mint a többiek, hogy csak akkor érhetne céljai közelébe, ha nyerne...
...
A jónevű Mégsem-lmp blog eddig nem kelthette fel senki figyelmét. Már csak azért sem, kizárólag egy poszt miatt jött létre, azért, hogy hazug vádakkal illesse a Lehet Más a Politikát. Ám nem csak hazudozik a szerző, de igen gyáva is, hiszen névtelenségbe burkolódzva pocskondiáz össze és vissza.
A blog egyetlen posztja érdekes egy írás, nyilván része annak, hogy a "Kormányváltó" pártok el akarják bizonytalanítani azokat, akik valami jobbat, tisztábbat is támogatnának. Ennek az érvrendszernek az egyik ékköve, hogy az LMP a háttérben lepaktál a Fidesszel. Persze, tudjuk, hogy ezt a szerző sem gondolja komolyan. Ne legyen kétségünk: ez kizárólag annak a 200 ezer bizonytalan szavazónak szól, akik imbolyognak, hogy vagy az LMP-re, vagy ...
Statisztikai értelemben jelentéktelen a befolyásunk a választásokra. Ráadásul egy iksz nem mentesít minket négy évre a közéleti aktivitástól, ha valóban számot vetünk az egyéni felelősségünkkel. Akkor mégis minek? Útmutató bizonytalanodóknak.
a kép forrása: negymadar.blog.hu
...
Történt az eset, hogy kis hazánkban éppen az a párt árulta el a közös egyezséget, amelyik oly könnyen minősít másokat vélt vagy valós történelmi / lelki és egyéb sérelmei miatt hazaárulónak. Bő egy éve ugyanis az ellenzék nem ír az Újbuda című lapba, mivel a 120 cenzúrázott karaktert nem érezte egyik párt sem méltányolható ajánlatnak egy közpénzből fenntartott médium esetében. Idáig ...
Én elfogadom, hogy turbómagyar egy türelmetlen népség. Ezért is akar radikális változást. Éppen csak az a ciki, amikor elfelejt szólni a többieknek, hogy "hát most már mi nagyon mondani akarjuk a magunkét, mindegy milyen áron". Kenus versenyző koromban ezt nevezték berajtolásnak. Ilyenkor figyelmeztették a türelmetlen versenyzőt, aztán ...
Persze, hogy Orbán Viktor. De vajon egyedül ő volt? Ez a tragédia a magyar közélet állatorvosi lova: bűnrészes benne Gyurcsány Ferenc és még Karácsony Gergő is. Ez a rémálom nagyon jól illusztrálja a közpolitikai viszonyok egyelőre gyógyíthatatlan betegségét.
...
Pártok szétválására számos példa akad a demokráciák történelmében, de az igen ritka, hogy mindkét utódszervezet életképesnek bizonyuljon, s legalább az egyik ne tűnjön el a Parlamentből a következő választásokon. Ehhez képest, ha az LMP alapítóiban valóban annyi felelősségtudat és szürkeállomány halmozódott fel, ahogyan azt szeretjük hinni magunkról, akkor megtörténhet az, hogy mindkettő fennmarad. A Platform kiválásával ugyanis olyan helyzet állt elő, hogy az ellenzéki politizálás mindkét forgatókönyvét végre hitelesen tudja képviselni valami a magyar Országgyűlésben.
...
A holnapi testületi ülésen megkérdezem a környezetvédelmi tanácsnokot, hogy miért nem lehet sehol sem olvasni a véleményét, hallani a hangját, vagy követni a jelenlétét a környezetvédelmi ügyekben, ha egyszer elvállalta ezt a pozíciót? Az eset pikantériája, hogy történetesen én vagyok a környezetvédelmi tanácsnok. Idézek a kérdésből:
...